Déryné Széppataki Róza sorsa, pályája, életútja sok ponton összeforr sorsommal. Mindketten Jászberényben születtünk, az a fajta szakmai alázat, a hivatás elsőbbsége, örök elkötelezettsége a színház iránt számomra példaértékű. Rendkívül hálás, ugyanakkor borzongató, komoly szakmai felkészültséget igénylő feladat a bőrébe bújni. De én nem elégszem meg kevéssel, én szeretem és vállalom a kihívásokat!
Ezért határoztam el már régen, hogy ennek a kivételes tehetségű, sokszínű, ámde magánéletében vigasztalanul magányos, áldott-vert sorsú színésznőnek a történetéből színházi előadást hozzak létre alkotótársaim segítségével.
A dramatizált mű megírására Fráter Zoltánt kértem fel, akivel barátságunk is elmélyült a munka során. Rendezőnek Őze Áront választottam, akivel több, mint egy évtizedes munkakapcsolatom ebben a próbafolyamatban letisztult és csodás együtt - gondolkodássá-lélegzéssé szelídült. Professzionális hátteret a Pesti Magyar Színház-évek óta anyaszínházam, második otthonom-adott.
Az előadással célom a következő:
Minél szélesebb körben megismertetni a közönséggel Déryné nem mindennapi történetét, ideértve szakmai fejlődését, szerelmi életét, magánéleti válságát stb., valamint a XIX. századi Magyarország színházi világának kulisszatitkait. Ezért egy országos turnét tervezünk 2008. őszétől, melynek keretén belül eljuthatunk az ország számos településére, így az Önök lakóhelyére is!
Remélem hamarosan találkozunk!
Müsorajánlat
Müsorfüzet